Mindmáig nem egyértelműen tisztázott a Somlyó név eredete
Elméletek ugyan születtek, de egyik sem alkalmas arra, hogy minden kételyünket eloszlassa.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Elméletek ugyan születtek, de egyik sem alkalmas arra, hogy minden kételyünket eloszlassa.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor.
A Nagy Mózes Főgimnázium ötvenkét éve működő rajztagozatának hagyományos, tanévzáró kiállítását nyitották meg pénteken délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban.
Hosszú sorban várták pénteken az álláskeresők a sepsiszentgyörgyi állásbörze megnyitását, a munkaadók viszont némi szkepticizmussal ültek asztalaik mögött.
A jövő csütörtökön rajtoló SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál díszvendégei Nádas Péter és Gabriela Adameșteanu lesznek, ugyanakkor a családközpontú programok, műhelyfoglalkozások és interaktív kiállítások sem maradnak el.
A tanintézmények népszerűsítését szolgáló Mesterségek rendezvénysorozat lezárásaként tizenhatodik alkalommal rendeztek gasztronómiai kiállítást a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum étkezdéjében.
A sepsiszentgyörgyi oktatási kínálatot népszerűsítő rendezvényt szervezett pénteken a Kovászna megyei tanfelügyelőség, ahol a megyeszékhely nyolc középiskolája állított fel standokat.
Elsőbbségadás elmulasztása miatt ütközött két személyautó pénteken délelőtt a sepsiszentgyörgyi Csíki utcában.
Minden eddiginél több diák vett részt csütörtökön a Kovászna megyei Vöröskereszt által 59. alkalommal megtartott májusi elsősegélynyújtó versenyen, melynek Sepsiszentgyörgy főtere volt a helyszíne.
A Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal pénteken állásbörzét szervez a sepsiszentgyörgyi Golgota vendéglőben.
Bár néhány hete elkészült és a lakosság már használja is az Olt folyó fölött elkészült, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt új sepsiszentgyörgyi hidat, a hivatalos átadást – különösebb formaságok nélkül – csütörtökön tartották.
Isten áldásával és a sepsiszentgyörgyiek imáival halad tovább a Csíksomlyóra vezető zarándokúton Olt mente tizenkét lovasa.
A kézdiszentléleki Perkőről indultak útnak Csíksomlyó felé Háromszék lovas zarándokai pénteken délelőtt. Az ünnepélyes alkalmon jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki maga is lóháton teszi meg a pünkösdi búcsú helyszínére vezető utat.
Zakariás Zoltán parlamenti képviselő, országos EMSZ-elnök jelenlétében mutatkozott be a párt sepsiszentgyörgyi csapatának egy része a szerda délutáni főtéri kampányindító sajtótájékoztatón.
Bár a történészek szerint nem tisztázott, hogy a baróti kórház alapításának 109, vagy 111 éves évfordulóját tartja-e idén, az évszázados múlttal rendelkező egészségügyi intézménynek így is volt oka az ünneplésre szerdán
Árkosról indultak Háromszék első lovas zarándokai Csíksomlyóra szerdán reggel. A sepsiszéki települések imaszalagjait tíz lovas juttatja el a búcsúba, köztük már jártas és fiatal zarándokok, székelyföldiek és felvidékiek egyaránt.
Ünnepélyes esemény keretében ismerték el és tisztelegtek a székelység történelmi emlékét őrző sepsiszentgyörgyi múzeum és annak alapítói, munkatársai előtt kedden este.
Miért jó, hogy a megyeszékhely és közelében levő községek egy metropolisz-övezetbe egyesültek, mi oldódik-oldódott meg e társulás által? – többek között ezek a kérdések kerültek újra terítékre a kedden, Illyefalván tartott polgármester-találkozón.
Míg Háromszék városainak többségében versenyhelyzet körvonalazódik, addig Kovászna megye községeinek zömében hátradőlhetnek a választópolgárok és a jelöltek, mivel 19 településen ellenfél nélkül pályázhatnak a polgármesteri címért.
Megrongálta a sepsiszentgyörgyi ismeretlen katona szobránál lévő gyalogátkelő nyomógombját május 3-án egy mindeddig azonosítatlan férfi. A helyi rendőrség a lakosság segítségét kéri a tettes kézre kerítése érdekében.
A lassan és drágán beszerezhető alkatrészek hiányának pótlására saját 3D-nyomtatót szerzett be a közelmúltban a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt.
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal szervez gyalogos zarándoklatot a csíksomlyói pünkösdi búcsúra a lemhényi Hőseink Ösvényén nevű túracsoport.
Az átlaghoz képest kétszer többen fordultak a Nép Ügyvédjéhez a hétfői háromszéki meghallgatáson. Igen széles azoknak az eseteknek a skálája, amelyekben segítséget vagy tanácsot reméltek a panaszosok.
Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezet képviselői hétfői sajtótájékoztatójukon jelentették be: Kovászna megyében a szövetség 150 női jelöltet indít, köztük ketten polgármesteri címre fognak pályázni.
Középiskolásként, pályaválasztásra készülve ismerkedett meg a tájépítész szakmával, ami annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött: e szakirányon folytatja felsőfokú tanulmányait.