Magyar kézben marad-e a „frontváros” és a teljes Székelyföld?
Tétvágygerjesztő

Magyar kézben marad-e a „frontváros” és a teljes Székelyföld?

Kisebbségben is jó esélyekkel pályázik újrázásra Maros megye és Vásárhely magyar elöljárója, hiszen román ellenfeleik ezúttal sem fogtak össze a június 9-ei helyhatósági választások előtt. Ugyanakkor Péter Ferenc és Soós Zoltán sem dőlhet hátra. A székelyföldi megyék és megyeszékhelyek jelöltjeit ismertető összeállításunkból továbbá kiderül, Hargita és Kovászna megyében nem (csak) a magyar–magyar verseny miatt aggódnak az RMDSZ-es favoritok.

Vélemény

Balogh Levente

Pisztolydemokrácia

Egy demokratikus országban sokféleképpen ki lehet nyilvánítani egy kormány politikájával szembeni elégedetlenséget – Szlovákiában úgy döntöttek, hogy a lehető legbrutálisabban, a hivatalban levő miniszterelnök lelövésével jelzik a „kifogásaikat”.

Majd választ helyetted más, ha te nem teszed!

Egykori politikai foglyok, üldözöttek meséltek arról, hogy milyen volt az a világ, amikor nem beszélhettek szabadon, amikor a szabad választás lehetősége sem létezett, amikor ma már nevetségesnek tűnő okok miatt az embereket börtönbe zárhatta a kommunista diktatúra. Ezek az ő történeteik. A tanulságaik viszont a mindannyiunké.

Megnézem a teljes videót!

Hirdetés
Szalay Zsuzsanna: Az igazi balerinák sosem adják fel

Szalay Zsuzsanna: Az igazi balerinák sosem adják fel

Nem tudni, kivel esett meg a történet, de nagyon sok kislány szeretne balerina lenni, és szintén sokak néznek szembe már gyermekként súlyos veszteséggel. Szalay Zsuzsanna írta ugyan, de a te lányod története is lehet.

Dimény-Varga Tünde: Éljen a spárga és a fejlődési szemléletmód

Dimény-Varga Tünde: Éljen a spárga és a fejlődési szemléletmód

Egy évtizede még sóvárogva néztem a külföldi piacokon a hatalmas spárga tornyokat. A nagyáruházakban akkor már nálunk is volt spárga, íze, mint a víznek. El is ment a kedvem tőle. Akkor azt hittem, a spárga tőlünk mindig elérhetetlenül messze lesz...

Vélemény

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Lendületet adni a vén Európának

Egyre-másra látnak napvilágot a választások közeledtével a közvélemény-kutatások, amelyekben a társadalomnak a különböző intézményekhez, pártokhoz, jelenségekhez, és persze magához a szavazási aktushoz való viszonyulását mérik.

Fülöp Zoltán: a szívem a tiétek volt, s marad

Fülöp Zoltán: a szívem a tiétek volt, s marad

Fülöp Zoltán kiváló színművész 70. születésnapját ünnepelték május 25-én Csíkszeredában, a Csíki Játékszín előterében. Mindenki tisztelt Fülese szerint tíz százalék tehetség és kilencven százalék munka teszi a jó színészt.

Nem a legjobb az idei akácméztermés

Nem a legjobb az idei akácméztermés

Csak közepes mennyiségű az idei akácméz-termés. A méhészek ugyanakkor attól tartanak, hogy a termés nagybani felvásárlási ára olyan alacsony lesz, hogy nem fogja megérni nekik értékesíteni az akácmézet.

Háromszázötvenöt térfigyelő kamerát szerelnek fel Székelyudvarhelyen

Háromszázötvenöt térfigyelő kamerát szerelnek fel Székelyudvarhelyen

Lakótelepekre, városbejáratokhoz, parkokba, parkolókba is kerül térfigyelő kamera Székelyudvarhelyen. A 355 különböző típusú térfigyelő kamera révén növekedhet majd a közbiztonság, csökkenhet a bűncselekmények száma.

Aszfaltoznak Székelyvarságon, a település két fontos részét fogják összekötni

Aszfaltoznak Székelyvarságon, a település két fontos részét fogják összekötni

Két kilométernyi aszfaltot már le is terítettek a Székelyvarság részét képező Sólyomkő tanyán, a kivitelező a település központja felé halad.

Nemsokára kezdődik a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építése

Nemsokára kezdődik a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építése

Megkapták az építkezési engedélyt, nemsokára kezdődhet a Tusnádfürdő számára szükséges új vízvezeték és a vízellátáshoz szükséges további létesítmények építése. A teljes beruházás jövőben fejeződhet be.

Háromszéken ekkor hangzik fel a Gaudeamus a kicsengetési ünnepségeken

Háromszéken ekkor hangzik fel a Gaudeamus a kicsengetési ünnepségeken

Sepsiszentgyörgyön a ballagások java része júniusban zajlik majd, de a sort már pénteken megnyitotta a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola.

Az „erdélyi hangú” Lunda együttes azt szeretné, ha zenéjükben mindenki kicsit megtalálná önmagát
Repülni és úszni tudó ,,zenei madár

Az „erdélyi hangú” Lunda együttes azt szeretné, ha zenéjükben mindenki kicsit megtalálná önmagát

Imecs Anita sikerélményeikről, készülő nagylemezükről beszélt az Erdélyi Naplónak.

Csodanő-díjakat adtak át Budapesten hétköznapi nőknek, akik nem hétköznapi életet élnek
Nők a piedesztálon

Csodanő-díjakat adtak át Budapesten hétköznapi nőknek, akik nem hétköznapi életet élnek

Dr. Csomai Zita orvos-természetgyógyász nyerte el a 2024-es Carrie Csodanő Díjat közönségdíj kategóriában.